Szimatórium

Az úgynevezett orrvakság egy létező jelenség, melyben az olyan szagokat/illatokat, amelyeket rendszeresen, huzamosabb ideig érzünk, és az agyunk megbizonyosodott róla, hogy nem jelent veszélyt számunkra, egyszerűen elengedi az észlelésünk, hogy a receptoraink tudjanak az új, potenciálisan fenyegető ingerekre koncentrálni. Ezért nem érezzük például...

Nem tudom, hallottatok-e már a nagymúltú Liberty Londonról, melynek alapítója, Arthur Lasenby Liberty a ház 1875-ös létrehozásakor nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy a divat követése helyett újakat teremtsen. Elegáns boltjában a világ minden tájáról származó legnemesebb kelméket, díszeket és műalkotásokat gyűjtötte össze, mostanra azonban...

Olivier Cresp egy olyan parfümőr, akinek munkásságát én nagyon nagyra tartom, és saját márkája, az Akro korábban már saját kis sorozatot is kapott a Szimatóriumon. Így nagyon megörültem, hogy ma a Crush került elő a naptárból, hiszen egy ideje már ki akartam próbálni.

December második napjára egy már ismerős márka, a Les Soeurs de Noé: Cherry Blush illata jutott. A Nadia Benaisa által 2009-ben alapított cég fenntartható összetevőket tartalmazó illatait a nyersanyagtermelőkkel szoros együttműködésben nem más, mint az ikonikus Jérôme Epinette alkotja meg, de nem feledkezhetünk el az üvegek designjáért felelős...

Első napom a Pafory adventi kalendáriummal nem indult a legideálisabban, ugyanis rögtön az első parfüm spricnije hibás: nem porlaszt, hanem spriccel, ami amúgy viccen kívül valóban tudja befolyásolni az illatélményt. Node, erről nyilván nem az Ojar tehet, úgyhogy dohogásnak ezennel vége, lássuk, milyen az illat maga.

Aki ismer, vagy legalábbis olvasta már a blogot, az tudja, hogy milyen sokat jelent nekem a Matiere Premiere: Vanilla Powder parfümje. Nem volt szerelem első szaglásra, viszont életem addigi legnehezebb időszakában valamiért ez az illat meg tudott nyugtatni, és a mai napig mentsváram egy-egy feszültebb nap után.

Készítsd el weboldaladat ingyen!